LU - A királynő törvényszéke

Dr. Adam Kelno, a koncentrációs tábort is megjárt lengyel származású orvos évtizedek óta Angliában él. A mesés karrier lehetősége azonban egy szempillantás alatt a semmibe vész, amikor a kommunista lengyel kormány kiadatási kérelemmel fordul az angolokhoz. A vád: dr. Kelno háborús bűnös. A férfinak sikerül bizonyítania ártatlanságát, de a meghurcoltatások miatt családjával Borneóra költözik.

Ám évekkel később a felejtés és hallgatás csöndjét megtöri Abraham Cady, a sikeres író, aki könyvet jelentet meg A holokauszt címmel. Az író szemtanúk állításaira hivatkozva azt állítja, hogy dr. Kelno a jadwigai koncentrációs táborban a lágerkórház munkatársaként tiltott kísérleteket végzett a foglyokon. Az orvos pert indít az író ellen rágalmazásért és becsületsértésért. A sötét múltba vezető és rendkívül érdekes ügyet az angol bíróság – a királynő törvényszéke – vizsgálja. A per során felizzanak az indulatok, feltépődnek a régi sebek, de végül fény derül az igazságra…

Meg kell, hogy mondjam: Hatalmasat csalódtam ebben a könyvben.

A hátulját elolvasva az ember kiváncsiságát igencsak felcsigázza a könyv, és várakozásteljesen kezd bele az olvasásba. Aztán ahogy halad fokozatosan veszít a könyv a varázsából:

1. A történet megfogalmazása eléggé kezdetleges, és a mondatok olyan végtelenül egyszerűek, hogy az már fáj.

2. A fejezetek között gyakran nagyon nagy ugrások vannak időben.

3. Aki elolvassa a könyv hátulján a fülszöveget és a könyvben eljut a 66. oldalig, az majdnem az egész történetet kitalálhatja, kivéve néhány szereplő sorsát.

Ezt a könyvet azért olvastam csak el, mert vártam, hogy a "jövőbe látó" képességem ne működjön. Magyarán szólva: Reméltem, hogy a hármas pontot sikerül megcáfolnom, és ezzel kitörölhetővé válik az a mondatom. Ha megcáfolódott volna, akkor a könyv stílusát ellensúlyozta volna története. De sajnos igazam lett.

Tudjátok, nagyon bosszantó, amikor egy olyan könyv, amiért eleinte oda voltál, és annyira örültél, hogy megkaptad, később fokozatosan veszít a rád gyakorolt vonzerejéből.

BGy - A Rudnay-gyilkosságok

1900 ősze. Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki. Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: kereken hét olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Az eltűnt Hangay Emma kisasszony megtalálására tett kudarcos kísérlet után Ambrózy báró elvállalja eme különös eseteket, melyek teljességgel érthetetlenek. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt – a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott – a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút – és a pesti kocsmárosnak ugyan mi oka lehetett vidékre ruccanni, hogy aztán a puszta közepén meggyilkoljon egy idős cselédasszonyt? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.

A Leányrablás Budapesten című, nagysikerű regény folytatásában a szerző tíz valóban megtörtént, a korabeli sajtó által dokumentált esetre igyekszik fényt deríteni, miközben e szép, izgalmas, békebeli korban valóban élt személyek és valós helyszínek sorát szerepelteti. A nyomozás csak most veszi igazán kezdetét!

Említettem már, hogy szeretem Böszörményit? Azt hiszem, hogy igen. És azt, hogy várom a következő Ambróczy báró kötetet? Azt hiszem ez is megtörtént már.

Nem olyan régen megjelent az Ambróczy báró esetei trilógiának második része, és volt olyan szerencsém, hogy karácsonyra megkaptam.

Nem tudom, mit feltételeztek, hogy akkor mégis hogyan érhettem már most a végére, de azért tisztázni szeretném.

25.-én a nagyszüleimnél karácsonyozott a család, még ebéd előtt. Ebéd után nekiálltam az új könyvemnek, és csak olvastam és olvastam (Ez azért fontos, mert vacsorára a másik nagyihoz mentünk, és ott is olvastam. Dehát mit tudna kezdeni az egyetlen lányunoka négy fiúunokával?) . Így aztán 27.-én délután elégedetten tettem le a könyvemet és közöltem anyámékkal 1000 wattos vigyorgással, hogy elolvastam A Rudnay-gyilkosságokat.

Mili kisasszony és Ambróczy báró megmaradt az furcsa kis marakodós állapotukban, és immáron közös erővel vágnak bele a nyomozásba.

Mili egyre bátrabb és vakmerőbb tetteket visz végbe, ami a maiak szemszögéből nézve is nagy szó, viszont az 1900-as években botrány, ha egy nő ilyet csinál. Az új lendület ami Miliből árad fantasztikus.

Ambróczy báró azonban - véleményem szerint - egyre óvatosabb és körültekintőbb, ha Miliről van szó. Ki is jelenti, hogy a marosvásárhelyi Mili tekintse őt a bátyának és ezentúl ő is a hugaként fog Milivel viselkedni.

Most azonban visszább az agarakkal:

A báró és Mili ebben a kötetben Rudnay rendőrfőkapitánytól kap egy jó pár megoldhatatlannak tűnő ügy aktáját, amikre a rendőrségnek - mondhatni - már nincs türelme, Rudnay sorozatgyilkosságot feltételez, és ezt kellene bizonyítani, no meg ugye megoldani a rejtélyt. A nyomozás során egyre melegebb és izzasztóbb helyzetekbe futhatunk bele, amelyeket mostmár csak egyre több sérüléssel hagyhatnak el hőseink. Vagy épphogy megússzák karcolás nélkül.

Barátságok szövődnek és tévelyednek erőt próbáló, veszedelmes utakra.

Egyre sokasodnak a fellegek a gyilkosságokkal tűzdelt égbolton, és mégis; a ködön át a csillagok egyre jobban látszódnak.

Emma szála is tovább fut. Az író egy hatalmas húzással "feltámasztja" Hangay Emmát és vele egyszemélyben Gerlicét is, bár ők valamiféleképpen mégis csak halottak, hisz Kardos Cecíliaként élik mindennapjaikat, majd újfent menekülésre és bújkálásra kényszerülnek.

De nem akarom túlspoilerezni a könyvet.

Ahogy olvastam a regényt csupán egy dolog jutott a végén az eszembe:

Csak adja meg nekem Böszörményi azt, hogy Milit és a bárót nem boronálja össze! Csak ezt az egyet ne tegye!

Kívánságomnak elég személyes oka van: Rettentő módon meg tudok az ilyenért haragudni. Felhúzom magam rajta, elvégre:

1. Miért pont most jönnek össze?

2. Ha szerelmesek egymásba, vagy az egyik a másikba, akkor mit szenvedtetik egymást?

3. Az ilyen rózsaszín felhőmaszlaggal miért várnak mindig addig, amíg minden jó lesz?

Persze, lehet, hogy rosszul olvasom a jeleket, vagy csak egyszerűen csak belelátom a szerelem lehetőségét, mert annyira figyelek rá... De a báró féltése, és Mili "az én báróm"-ozása egyre inkább ordítva követeli a figyelmemet.

Bárcsak inkább egy ausztrál krokodillal boronálná őket össze az író (feltéve, ha egyáltalán össze akarja őket hozni).

Engedjétek meg nekem, hogy egy kicsit hízelegjek magamnak azzal, hogy elhiszem: eljut ez a kívánságom az íróhoz.

JA - Meggyőző érvek

Anne Elliot huszonhét éves korára már beletörődött, hogy körülményei a vénlányok sorsára kárhoztatják. Annak idején családja és barátai lebeszélték arról, hogy egy bizonytalan jövőjű, összeköttetések híján csak saját tehetségére utalt fiatal tengerésztiszt felesége legyen. Az egykori szerelmesek nyolc év után találkoznak ismét, véletlenül. Wentworth kapitány azóta fényes pályát futott be, meggazdagodott, s most, hogy a napóleoni háborúk befejeződtek, le akar telepedni, családot alapítani. Leendő feleségével szemben mindössze egy követelményt támaszt: bárki lehet csak Anne Elliot nem...

A Meggyőző érvek nem pusztán az utolsó, hanem a legérettebb és számtalan kritikusa és olvasója által a legjobbnak tartott Austen-regény.

Jane Austen nevét hallva a legtöbb embernek vagy a Büszkeség és balítélet c. regény ugrik be, vagy semmi. Nem tudom, hogy ki mennyire ássa bele magát egy-két Austen-kötet után a többi regénybe, de az elszántabb olvasók valószínűleg felfedezik, hogy a főbb művei nagyjából ugyanarra a sémára épülnek:

Nem jön rá a hősnő, hogy szerelmes. Aztán a szerelme elutazik/másra több figyelmet fordít és a női főszereplő szenvedni kezd, bár nem mutatja azt ki, mert az egy úri kisasszonyhoz nem méltó, aztán a végén minden jóra fordul, hisz valaki/valami jóvoltából mindkét fél rájön, hogy a másik szereti. Olvashatjuk azt is, hogy megvallották az érzéseiket és nagyon boldogok voltak, bár a vallomások sosincsenek leírva, majd utoljára a szereplők sorát is a lapokon olvashatjuk.

Közös vonás még, hogy a hősnői családjában az emberi együgyűség jobban tetőzik, mint bárhol máshol a világban.

Nos, a Meggyőző érvek nem ilyen alapfonálra épül. Igaz, hogy ugyanúgy megvan benne a szerelem, és a féltékenység egy harmadik fél iránt, azonban Wentworth kapitány talpraesett és határozott jellem, és bevallja, hogy büszke és sértett volt, de azt is beismeri, hogy mindvégig szerelmes volt Anne Elliotba. És Anne is hamar felismeri, hogy még mindig szerelmes a jóképű kapitányba, és nem álltatja magát. Nincs közöttük utálat, nincsenek cselszövések, és a kellő pillanatban feltárják érzelmeiket egymás előtt.

Ebben a Jane Austen könyvben, megjelenik egy különleges "újdonság" is, ami a többiben nem igen: A szerelmes pár egy szakítás után (erről csak visszautalást olvashatunk, a történésénél nem vagyunk ott) mikor újra találkoznak, nem találnak rögtön egymásra (ezt senki nem is várná), de az egymás iránti érdeklődés fokozatosan kiújul, de a lapokon megjelenik a felejteni vágyás - Wentworth kapitány Louisa kisasszonyba "próbál beleszeretni", aki Anne húgának a sógornője - , de a mi derék kapitányunk féltékeny is ám! Méghozzá Mr. Elliotra, Anne unokatestvérére, és - a kapitány szerint - sokkal jogosabb az unokafivér "Anne kezére való igénye", mint anno a kapitány igénye volt.

Na, nem szeretnék, még többet spoilerezni. A lényeg azonban mégiscsak az, hogy az egyik legjobb Austen-regény az szerintem a Meggyőző érvek. Nem egy átlagos Austen-regény, néhány helyen azt olvastam, hogy ez volt Jane Austen kedvence a megírt regények között. Bár nem tudom, hogy ez mennyire igaz, hisz ezt bárki kitalálhatta, és egyedül az írónő tudhatta, mi neki a legkedvesebb regénye... De ez csak egy elmélet.

Szeretem Jane Austent, és annak ellenére, hogy az elején azt írtam, hogy a legtöbb regénye egy szálra épül fel.

Mégis élvezem, ahogyan ír, és tetszik, ahogy a karaktereinek a jellemét felépíti: mindegyik egyedi, és az író úgy keveri a jellemvonásokat, mint egy boszorkány a bájitalt.

BGy - Leányrablás Budapesten

Sziasztok!

Szeretném bocsánatotokat kérni, amíg eddig nem írtam, és most szeretném jóvátenni ezt. Nyár óta már több könyvet is elolvastam, és írtam is hozzájuk, viszont nem jutottam el addig, hogy fel is töltsem őket. Most viszont nekiláttam ennek is. Szóval; apránként új könyvekről kerülnek fel bejegyzések.

Puszika
Lili

Budapest, 1896. 

A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész. 

Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon. 

A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.

Szeretem Böszörményi írásait. Megragadják és fogva tartják a figyelmemet, lekötik a képzeletem is. Ezt már több előző regényénél is tapasztaltam; a Gergő és a Zsófi könyveket olvasó énem a házi feladat megírása közben a fantáziáját és a figyelmének nagyobb részét lekötötte az, hogy vajon mi fog történni a könyvben a következő oldalakon, és pont ezért a lecke mindig hamar elkészült, bár az általános iskolás énem nem tudta volna visszaidézni már tíz perccel a napközis tanárnak, hogy mi volt a leckében, de szerencsére ilyenkor soha nem került a tanár célkeresztjébe a leckével kapcsolatban. Egy kínszenvedés volt akkor kivárni, hogy hazaérjen és a szülei kikérdezzék őt a napjáról, no meg a leckéjéből, sőt aztán még a vacsorát is végigülni! Phhhfff...

Valahogy azonban sikerült ilyenkor a figyelmem a (szüleimnek) megfelelőbb arányban szétosztanom, így hamar megszabadultam a figyelő szemektől és nyugodt körülmények közt olvashattam. Mondhatni: az eddigi gyerekkoromat Böszörményi könyvei kísérik. Emlékszek Monyákos Tuba történeteire, Jonatán furmányos kalandjaira és a Rontásűzők ikreire is.

A Leányrablás Budapesten véletlenül került a kezembe, amikor már azt hittem: Böszörményi könyveiből már kinőttem.

Bevallom, nagyon meglepődtem, amikor a vöröspöttyös könyvek között rábukkantam egy gyönyörű borítójú könyvre, ami - mint kiderült - egy Böszörményi könyv volt. Ez az idei nyáron volt, pont a Vörösmarty téren lévő könyvhéten, pont amikor már elkezdett megváltozni az ízlésem könyvek terén, és a vöröspöttyösök közt már csak szórakozásból néztem szét, no meg azért, hogy minél később kelljen otthagynom a könyvimádók álmai netovábbjának számító, általam csak Könyves főtérnek elkeresztelt csodát. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy pont ilyen vörös pöttyel megbélyegzett könyv formájában találok rá egy olyan Böszörményi-könyvre, amire előjön a "márpedig én ezt AKAROM" effektus. Sejthető, hogy miután a borító és a hátuján lévő szöveg (amit ugyanúgy fülszövegnek hívok, bár nem is a borító behajtott fülén van) csapdába ejtett, a könyv azonnal a birtokomba került, és már a vonaton hazafele jövet nekiálltam falni a betűit.

Lenyűgözött, ahogy az időben ugrált, ami máskor talán zavaró lett volna, itt viszont teljesen helyénvalónak éreztem, ahogy Emma és Mili sorsa két időben alakul, vonzott Ambróczy báró titokzatossága, és megfogta a figyelmemet Agáta mama kedves törődése. Tetszett, ahogy a nyomozói munka során Mili és a báró szurkapiszkái, és makacsságai fel-feltünedeztek, mégis mindketten törődtek a másikkal. Örültem, hogy a cselekménynek van dinamikája, s ezért vígan száguldozik keresztül-kasul a lapokon. Amikor kiolvastam a könyvet, csak egyben reménykedhettem: hogy minél hamarabb jön a folytatás, és nem kell sokat várnom a következő kötet kézbe vételéig.

Ezért figyelmem továbbra is megosztott marad, míg a következő könyv a kezembe nem kerül: figyelem a hírfolyamokat, hátha egyszer csak szembejön velem a folytatásról szóló hír, és próbálok a kötelező olvasmányaimra odafigyelő olvasást folytatni. 

Alexandra-i akció

Normalweise nem járok az Alexandrába, mert valahogy nekem egy sem esik útba és hát a Libri-be van törzsvásárlói kártyám.

De múlt szerdán a Lurdy-ban voltam a tesómmal és a szüleimmel moziba. Amíg vártunk a filmkezdésre, szétnéztünk. Már a csarnokon átvágva láttam egy lányt, kezébe legalább 5 könyv volt. Mondtam is anyáéknak, hogy nézzenek gyorsan oda.

Amikor várunk valamire, valahol, akkor általában a könyvesboltban kötünk ki. Ez most sem volt másképp. Tudjátok, a Lurdy-ban "csak" Alexandra könyvesboltban, de az valami HATALMAS.

Ráadásként most nagy akció volt benne, rengeteg könyv 50-60-70-80%-kal olcsóbb volt, de ha jól láttam volt 90%-os is.

Mondhatni valósággal úgy vetettem be magam a könyvek közé, mint egy oroszlán, akinek hetek óta nem adtak egy falat ételt sem.
Először csak nézelődtem mindenfelé, de aztán megláttam az akciós könyvekkel teli állványokat!
Anyáékat rábeszéltem, hogy hívjanak meg minket - engem és a tesómat - egy könyvre fejenként. Igazából meglepően hamar belementek a dologba...

Anyáéktól John Grisham - A Pelikán-ügyirat című könyvet kaptam meg, amin most 60%-os akció volt.

Én pedig egy Agatha Christie-re ruháztam be; pontosabban az 50%-kal "leértékelt" Gyilkosság meghirdetve kötetre.

Könyves képek - saját videó

Sziasztok!
Osztottam, szoroztam, letöltöttem pár képet és programot... Így íme...
Csináltam egy videót!

Új szerzemény

Hali-gali!

Tudjátok most volt vége a "86. Ünnepi Könyvhét és a 14. Gyermekkönyvnapok"-nak.
Nekem rengeteg könyvem van már, és anya éppen ezért nem nagyon csípi, hogy mindig új könyvet akarok. Szóval eltitkolta előlem, hogy lesz a könyvhét, pontosabban el akarta titkolni, hogy lesz a könyvhét, de nem járt sikerrel.
Amikor ugyanis mentem le a metróhoz, kaptam egy aznapi Metropolt, és annak a címlapján virított, hogy aznap nyitnak a könyves standok a Vörösmarty téren. Így aztán ment a telefon anyának, hogy én el szeretnék menni a könyvhét megnyitójára 4 órakor. Nem nagyon ellenkezett, hiszen tudta, hogy úgy is én nyerek, ha könyvekről van szó.
Amikor aztán hazamentem felajánlottam, hogy elviszem a tesómat magammal, mert ő is imádja a könyveket. Persze kapva kapott az alkalmon, így pénteken, suli után összeszedtem a tesómat a Nyugatiban és kivittem a Vörösmartyra.
Sajna, nem tudtunk senkivel sem dedikáltatni, pont akkor, de....
Vettünk magunknak 1-1 könyvet!! :D

Az öcsém nagy Ropi-fan, és most látta, hogy megjelent a sorozat 9. kötete, így "rávetette" magát.

Én már régebben kinéztem magamnak egy Böszörményi-könyvet, és most végre sikerült megszereznem. Ez a könyv a Leányrablás Budapesten volt.

Tudjátok, legszívesebben azonnal elkezdtem volna az olvasását, de most éppen az Emmát olvasom, aztán pedig a gyereknapra kapott Smaragdfény áll a sorban, de vár még rám a Régimódi történet is.
Micsoda bőségzavar! :D
De hát ez legyen az ember legkisebb gondja.

Már csak az olvasásra kellene több időt szakítani tudnom.

Élmények fontossága

Ezt a blogot tulajdonképpen azért hoztam létre, hogy olvasási élményeimet dokumentáljam, és megosszam a világhálóval.

Saját olvasói élményeimről lesz a bejegyzéseimben szó, de nem lesz minden szép, jó és pozitív, mert az ember néha belefut olyan könyvekbe vagy eseményekbe, amik IGENIS negatívak, vagy rosszak. Ezekről a dolgokról ugyanúgy beszélni kell.
Az embernek ki kell adnia magából a jó és rossz élményeit egyaránt, hogy később nyugodtabb, kellemesebb legyen a napja, a hete...

Az első benyomás egy könyvről ugyanolyan, mint egy emberről: Lehet képzelt belső alapján, lehet külső alapján helyesen vagy helytelenül ítélni. A róla hallott vélemények alapján beskatulyázhatjuk, vagy túl isteníthetjük/lehúzhatjuk.
Szeretném ha ezekről mind-mind ugyanúgy szó esne, mert mindenki bele esik ezekbe a hibákba, előítéletekbe.
De nem csak könyvekről szeretnék írni. Szeretnék dedikálásokról, könyvhetekről, -fesztiválokról is írni, ha azok valahogyan érintenek engem.

Hát most röviden ennyit...

OLVASÁSRA FEL!